2010. január 13., szerda

Angola- Malawi (African Nations Cup)

Angola nyer




Na eddig aztán feje tetején áll minden Afrikában eddig nem igazán következik be az amit lehetne várni nem nyernek az esélyesebb válogatottak sőt még nekik kell megizzadniuk azért hogy valami jó eredményt elérjenek .Bízom benne hogy az első fordulókat letudva a második körben már nem lesznek meglepetések és végre jönnek a papíron vár esély szerinti sikerek is . Mindjárt az első csoportban annak is a forduló második meccsén várom végre a várható nyerést a házigazda Angola részéről a Malawi ellen mely válogatott nagyon nagy tettet hajtott végre az Algéria legyőzésével ugyanis simán elintézték Gezzálékatz akik hiába játszottak jól, szerencsével hadilábon álltak. Mert nagyon szervezetten és odafigyelve játszották le a Malawi labdarúgói az összecsapást, így aztán ez a három gólos nyerés teljesen megérdemelt volt részükről. Ám most jön csak az igazi megpróbáltatás részükről hiszen Angola csapata ellen már nehéz dolguk lesz és szerintem nem fogják már megúszni a kapott gólt amivel talán ki is kaphatnak mert véleményem szerint jobb válogatott Angola Mali ellen is egész jól játszottak csak nem figyeltek igazán oda a védekezésre de ha itt már jobban összpontosítanak egy góllal szerintem megnyerhetik a mérkőzést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése