.jpg)
Genoa-Chievo Verona
tipp: mindk csapat gólt szerez
odds: 1.86
Gamebookers
Genova városába látogat az én kedven olasz csapatom a Chievo Verona , Di Carlo által vezetett csapat eddig hozza a várt teljesítményt, mely elsődleges szempontból nézve a tisztes bent maradás. Ez előre láthatólag úgy néz ki meglesz ,sőt talán kicsivel jobb is lesz . Bár előre ennyire nem kell elszaladni de látszik hogy a csapat nagyon akar és hogy helye van a Serie A-ban . Véleményem szerint itt Genoa csapata ellen is elérhetnek egy tisztességes eredmény ami akár döntetlen is lehet hiszen a vendégek házon kívül is rendkívül jól állnak majd nem úgy mint otthon . Ebből is látszik idegenben sem riadnak meg ellenfelüktől , egyébként itt tavaly igen jót teljesítettek sárga kékek mert idegenben két gólt szerezve egy pontot elvittek Genovából úgy vélem a gólszerzés most is meglesz a csapattól , most ősszel is tudott eredményes lenni a Veronai csapat méghozzá háromszor is és azt a meccset már nem egy ponttal hanem hárommal zárták . Jó lehet ha most is így szereplenek a repülő szamarak ,már pedig jelen formájuk szerint miért ne tennék , akár pontosan is távozhatnak. Egy ismét jó színvonalt és sok gólt hozó meccsből, mert hát kinéz a bajnokijuk több gólosnak is de a két csapat közt a legbiztosabb a gólszerzés , mert a vendégeknél Pellissier aki nagy formában van a góllövést tekintve hazai részről pedig Mesto és Palladini aki elemében van

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése