MKB Veszprém vs Gorenje Velenje
kézilabda BL 2010 02. 27. 17:15
tipp:57gól felett
A két csapat esélyeit nézve hazai győzelem várható hiszen jobb játékerőt és jobb helyzetben a hazai Veszprém csapata található. A csoport táblázata szerint is , ezért Mocsai Lajos csapatának sikere egy perig se hiszem hogy veszélyben forogna . Már csak a szempontból is nézve hogy a vendég Velenje csapata is tudja ezen az összecsapáson sok jóval nem számolhatnak ,ők inkább majd a francia Chambery Savoie csapata ellen szeretnének maximumot nyújtani hiszen azon összecsapáson dőlhet el igazán sorsuk a továbbjutás szempontjából tekintve .Ez a mérkőzés tehát amolyan lejátszandó lesz nekik . Tavaly az első összecsapást a Veszprémiek megnyerték igaz egy góllal kicsit a vártnál nehezebben de sikert értek el , lényegében ez volt a fontos akkor. Mai találkozón szinte mindenki Mocsai mester rendelkezésére áll , bizonyára annyira nem fognak erőlködni majd a siker érdekében de még így is minimum lesz 3-4 gól a hazaiak javára . Általában ennyivel kapnak ki ha idegenben játszanak BLt a Velejeiek , ám ahhoz képest elég jól termeltek mindig most legalább 26-27 gólt így is össze mákoltak ,na meg az első meccsükön is hasonló arányt szereztek a Veszprém ellen tehát e szempontból jó kis összecsapás lesz ahol sok góllal számolhat a publikum . Ezért minimum lehet 57-58találattal számolni a Veszprémi arénában.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése