MTK-Pápa
tipp: több,mint 2.5 gól
odds:1.66
bet365
Az én kedvenc csapatomnál az MTKnál volt jövés menés rendesen pedig ilyen nem igazán szokott előfordulni az évek alatt ,legalábbis mióta Garami mester ül a kispadon ,nem . Na de már ha így alakult mi van ,semmi ,legalábbis gond nincs belőle mert akik érkeztek legalább olyan jók mint akik távoztak . A pápaiak ellen bizonyára kis fel lesz forgatva a csapat ám ez nem hiszem hogy fővárosiakat meggátolná valamivel is attól hogy a mérkőzést megnyerjék . Mert véleményem szerint az MTK ifjoncainak nem lesz gond elbánnia Véber György csapatával ,bár rutin és tapasztalatban jobban és bőven áll a vendég csapat ám ez itt Budapesten a Hungária körúton csak egy gólra lehet majd elég . Ugyanis egynél többet a hazai csapat ér majd el ,legalábbis én ebben látok több esélyt ,na meg így is várom az összecsapást :). Tavaly ősszel 1-0ra nyert az MTK Pápán akkor mindenki hazait várt , mert a pápát jónak találták a kékek ellen , de megmutatkozott azon a találkozón hogy nem mindig a tapasztalat és a jobb nevekből verbuvált csapat nyerhet , mert hát azért ismertebb és befutott játékosokból van bőven a vendégeknél ,ám ez nem minden esettben hasznos . Tabellán is előrébb vannak a kékek igaz három egységgel de jó lehet ha a vért eredmény jön már hatz pont is lesz a csapatok közt . Hajrá MTK Hajára kék -fehérek ..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése