2010. február 10., szerda

Valladolid-Zaragoza

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez



Két kiesés szélén álló csapattól elvárható azt hiszem a gól hiszen ha már elég sokat tudnak kapni akkor hasonló képességűek ellen mint sajátjuk elvárható a gól ezért mindkét csapat gólszerzésében bízok . Amúgy is a vendégektől most szerintem még többet is el lehetne képzelni hiszen igen jól játszottak az utóbbi néhány bajnokijukon hiszen nyolc találatot szereztek az elmúlt négy mérkőzésükön , ebből hármat idegenben játszottak és ezeken hat gólt szereztek egyet köztük meg is nyertek a Tenerife ellen 3-1re ,elmondható tehát hogy most átlagban két gólra jók lehetnek Uchéék. Ezért írtam pár sorral feljebb hogy többet is el lehet várni részükről mint gólszerzés. Jelenleg a tabellán is megelőzik két ponttal a hazaiakat. Elmondható a Valladolid csapatáról hogy eddig három bajnokin maradtak gól nélkül, az utolsó Xerez valamint a Barcelona és az Atletico Madridal szemben ,minden más otthoni meccsükön betaláltak ,sőt egy esetben 4-0ra nyertek a Deportivo ellen,mely csapat védelme azért ennyi gólt ritkán kapott az elmúlt években a bajnokságban . Mostani formájukról elmondható hogy nem éppen jó de azért a Zaragoza csapatának illene otthon gólt lőni , egyébként őszi meccsük igen jól sikerült a Valladolidnak hiszen idegenben győzte le a Zaragozát 2-1re jó lehet hogy ez az eredmény megismétlődhet csak éppen fordított helyzetben .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése