BKV Előre-Vác
Magyar NBII keleti csoport
2010 05. 02. 17:30
tipp: 2,5 gól fölött
odds:1.72
tobet
tét: 10
A BKV Előre csapatához látogat ma a Vác csapata és ha már itt játszanak majd a fővárosban biztos nem eredménytelenül akarják majd elhagyni a Budapesti sport utcai létesítményt. Mindenesetre én látok esélyt abban hogy a vendégek mindhárom pontot elvigyék Soós Imre csapatától . Már csak azért is hogy a Pest megyei csapat továbbra is harcban maradjon az első helyért. Mert bizony van sansz arra hogy feljussanak az NBI ben már csak reálisan nézve is, hogy aztán vállálnák is azt nem tudni, mindenesetre úgy játszanak és úgy szerepelnek ez idáig hogy nem csak dobogóra akarnak felkerülni hanem egy osztállyal feljebb . Mindenesterte a tavaszi idény egyik legfontosabb mérkőzése következik e szempontból a csapatoknak mint a Vác mint a VIII. kerületi együttes szempontjából akkik ez idáig még veretlenül állnak a tavaszt néve ,és ezt tekintve igencsak gólerőssé alakultak Soós irányítássa alatt. Ezért a Váciaknak igencsak támadólag kell felépnie ,szerencsére majdnem hogy ugyanabban a formában szerepelnek a vendégek is bár neki idény egy verességük volt a Szolnok ellen . Viszont ezt leszámítva elég sok sikert éltek meg és ehhez majd minden mecsen gólok párosultak. A mai találkozón is ha Rusvayék legalább kétszer betalálnak vagy többször is ahogy én várnám elég jó összecsapás jöhet össze melyen biztos hogy három gólnál többi s lesz a csapatok részéről . Tippem: 1:2 vagy 2:3
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése