2010. május 1., szombat

Szaturn Ramenszkoje v Zenit Szentpétervár
Orosz Premier Liga 2010
2010 05. 02. 12:00

tipp: 2
odds:1.85
iroda: tobet
tét: 10

A Saturn Moszkva gyenge lábak áll az idén , nagyon nem jön össze a csapatnak semmi és erre lehet számítani a Zenit Szentpétervár elleni meccsen is hogy alul maradnak . Ugyanis eddig hét forduló elteltével győzelem nélkül áll a hazai csapat . Jelenleg négy döntetlenjükkel abból is három pontnyi előnnyel előzik meg a Szibériai Novoszibirszk csapatát , mely csapat ugyancsak nagy bajban a szezon elejét nézve. A vendégekről is szólva és esélyeikről ,nagyon jónak mondható nem is csodálkoznék ha esetleg gólokkal múlnák felül a hazaiak. Mert Husztiék nagyon jól bekezdtek és a folytatást vélhetően nem fogják elrontanmi , megtörni egy igen rossz sorozatott produkáló együttes ellen. A bajnokságban még három csapat áll vereség nélkül és ebben Szabolcsék is bent vannak melletük a jelenleg első Szpartak Nalchik valamint a bajnoki címvédő Rubin Kazan mely csapat még hibátlan. A Zenit idén is úgy néz ki idegenben fog legjobban menetelni a hazai pályával való szerepléssel ellentétben ,hisz három siker mellett egy döntetlen játszottak a szezon eddig lejátszott meccsek során . Tehát joggal várható vendég diadal nem csoda hát hogy a fogadóirodák torony magasan esélyesként kezelelik a Kék Fehér vendégeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése