2010. július 31., szombat

Siófok-Videoton

tipp: félidőben X




Az MTK után a másik nagy kedvenc csapatom a Siófoki mely nagy örömömre ismét az élvonalban található. Bár a két évvel ezelőtti csapathoz hasonlítva nem látom erősebbnek a Balaton parti együttest, ám ettől eltekintve meglehet hogy jobb masszívabb és egységesebbek lesznek. Hisz két éve több olyan játékos is volt a csapatban akik sok tapasztalattal és NB Ies múlttal rendelkeztek (ám ehet hogy nem túl jó kezek alatt szerepeltek-"nevet nem írók") ,míg a mostaniban több a rutintalan és kevésbé neves játékos-ám annál többet tesznek a csapatért és a siker érdekében .
Az első nagy megmérettetésük a Videoton ellen lesz ,mely csapattal két éve 2008as szezon rajtnál találkoztak ,ugyan itt a Városi stadionban a Révész utcában. Akkor egy nagyon motivált siófok fogadta a Fehérvári csapatot és egy igen izgalmas mérkőzésen győztek a hazaiak. Én az akkori eredménnyel amit elértek most kiegyeznék, persze ez csak az én szeretném így. Mert a mostani Videoton ellen mely sokkal erősebb lett azóta nehéz lenne felülkerekedni a hazainak. Ezt bizonyítja az elmúlt idényben való kimagasló szereplésük(bajnoki második helyezés). Az új idényben pedig Bajnokesélyesek a Debrecen mellett ,már csak a keretükben lévő játékosok miatt is akik magyar viszonylatban igazán jó(elit) játékosok. Vasárnapi meccsen egyébként esélyesek a vendégek győzelemre, bár az idény nem indult jól nekik , Magyar Szuper kupa döntőjében alul maradtak és Nemzetközi színtéren az Európa Ligában Maribro ellen hibáztak, rosszul teljesítettek. Ez némi kételyt ébreszthet ,de egy újonc ellen mely kevésbé neves labdarúgókból áll össze illene győzniük. Jön egy újabb "bár " ami azt jellemezheti hogy a vendégek sincsenek még összeszokva ezért hibázhatnak, vagy nem fognak kellően eredményesen szerepelni, vagy legalábbis nem a mérkőzés első felében ahol azért még a hazaiak csapat partiban szokott lenni . Mert náluk leginkább mindig a második játékrésszel voltak gondok ,ott már fejben kevésbé voltak helytállóak a teljesítmények. Ez által sokszor mindig a mérkőzés utolsó szakaszában dőlt el a sorsuk, talán most is gy lesz . Ezért is várom a félidőt még góltalanak és döntetlenek.
Megjegyzés még: de azért én bízom hogy a végén se járnak rosszul és ponttal mutatkoznak be .

Hajrá Siófok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése