Siófok-MTK
tipp:MTK
Balaton partjára, pontosabban fogalmazva Siófokon fog szerepelni az MTK Budapest csapata ahová minden bizonnyal egy jó szereplés reményében érkezik. Amire azt is mondhatom van rá esély és az elmúlt fordulók is azt bizonyítják az MTKnak csak a győzelem az elfogadható. Látva eddig az összes mérkőzésüket biztató jelek is mutatkoznak: Kecskemét,Honvéd,Újpest legyőzése után jöhet egy újabb diadal. Reménykeltő még a nyolc rúgott gól is ami a hazaiaknál kettő, ez is azt jellemzi támadó játékuk kimagaslóan jó a Siófok csapatáéhoz. Védelemben már kissé kiegyenlített a két csapat, mert az MTK hétszer szenvedett el találatot a hazaiak pedig hatszor. Bizonyára mindkét oldalon a pont ,pontszerzések lehet érvényben, ezért nyíltabb összecsapás várható, legalábbis a hazaiaktól jobban lehet arra számítani hogy akarják a sikert. Talán azért is mert még nyeretlenek és nem kedvező a helyzetük, ugyanis most ott vannak (helyezés illetően ) amit mindenik várt -Kiesők.Ha pedig a hazaiak jobban kitámadnak az lehetőséged adhat a vendég csapatnak kontrákra valamint helyzetek kialakítására és ismerve azt MTKt nem fognak hibázni ha jó pár ilyen lehetőség adódik. Egyébként is jobbak a kék fehérek ,legalább egy találattal jobbak lesznek Garami mester tanítványai.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése