A Belga pontvadászatban hétköznap rendeznek bajnoki összecsapást, ahogy más országokban is. Mindjárt a kedden a listavezető Genk csapata lép pályára a kissé gyenge formát mutató St. Truden otthonában. Van mikor a hazai nagyon jól helytál , de van mikor totál nem tudd ellenfelével lépést tartani. Az utóbbi variáció lesz ma is szerint. Egyrészt mert többször jöttek ki rosszul meccseikből mint jól. Írom annak ellenére is hogy most otthon fogadják a Genket,de még akkor is vereséget szenvedhetnek. Ráadásul a vendég Genk csapata idegenben még pontot nem vesztett és még olyan bajnoki találkozójuk se volt melyen gól nélkül maradtak volna ,sőt kettőnél kevesebbet nem lőttek 8három mérkőzés követően vendégként 7 pontot szereztek és 10 gólt szereztek).Ez is jobbára Tőzsérék felé billenti a mérkőzés győzelmi esélyét. Valamint hogy Commersék(ST. Truden) legutóbbi három fordulóban egy pontot szereztek, ez pedig kevés és egy ilyen szerény teljesítménnyel a hátuk mögött, nem hiszem hogy még a pontszerzés is bent lehetne mai játékukban. Ezzel a formával tehát nem hiszem hogy meglepnék a hat fordulón át egyenletesen teljesítő vendégeket akik ha megint hozzák a jó szereplést akár gólokkal is nyerhetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése