Düsseldorf-Göttingen
Német BBL
2010 04. 27. 19:30
tipp: Göttingen -4 pontról nyer
odds:1.9
iroda:bet365
tét:10
Düsseldorfiaknak otthon nehéz dolguk lesz a harmadik helyezett ellen . Ugyanis a vendégek igen jól állnak a német kosár ligában, valamint igazán jó százalékkal dobálják kosaraikat ,mondhatni elég hatékonyak és egy sebezhető gyenge idei évet produkáló Düsseldorfot könnyen elintézhetnek . Legalábbis ebben bízom és az elmúlt formáik alapján joggal remélek venddég győzelmet méghozzá olyat amin legalább 5 ponttal nyernek . Erre van realitás hisz tényleg a lila fehérek a favoritok e meccsen , még akkor is hogyha az otthon játszó .. alakulat jó napot fog is ki akkor se érik el azt a szereplést (játékot) amivel legyőzhetnék az göttingenieket akik évről évre elég jó pozícióban fejezik be a bajnokságot. Ősszel 4ponttal nyert John Patrick csapata otthon . Előző évadban(2008/09) idegenben sikerült felülkerekedni a hazaiakon Göttingenieknek és biztos hogy most is sikerül a mérkőzést behúznia a lila fehér együttesnek 5-6 ponttal legalább, mert ennyi bőven van a csapatok közt különbséget nézve.és ez még talán hizelgó rájuk nézve :) .
2010. április 27., kedd
2010. április 25., vasárnap
Detroid-Phoenix
NHL play off
2010 04.25. 20:00
tipp: 1
odds: 1.75
iroda:expekt
tét:10
A Detroid egy győzelemre a továbbjutástól Phőnix ellen, ennél nagyobb esély azt hiszem nem is adódhatott volna számukra. Hisz most kezükbe a sorsuk , ugyanis ha itthon a Joe Louis jégcsarnokban megnyerik a meccset és miért ne tennék Nicklas Lidstrom akkor ott vannak a legjobb nyolcban és készülhetnek a folytatásra. A Detroid előző két mérkőzést megnyerte ugyhogy lélektanilag előnyben vannak , egyet otthon (3:0)és egyet idegenben(4:1) mindkettőt viszonylag könnyedén . Tehát meggyőző a játékuk és ezen szakaszban ahol ők most tartanakez nagy előny . A Phőnix nek nehéz dolga lesz egyetlen egy esélyűk lesz hogyha minden támadásban megpróbálnak főlénybe kerülni ,bár ez elég veszélyes lehet mert erre rá is fizethetnek és ezzel a hazaiak jól járhatnak. Én mindenesetre ugyanúgy mint legutúbbi meccseiket Red Wings nyerést remélek akár több góllal is a kilátástalan helyzetben lévő Coyotes ellen.

2010. április 24., szombat
Hannover Scorpions v Augsburger Panther
GERMANY: DEL - Play Offs
25/04/2010 14:30
Tipp: 1
Odds: 1,75
Expekt
Tét: 10 egység
Péntek este a hosszabbításban győzte le az Augsburg csapatát a Hannover 3-2arányban és ezzel a sikerrel a keddi első meccs után már összesítésben kettő-nullra vezet a Német Del liga döntőjében . Lélektanilag nagyon fontos volt Hans Zach csapatának az első párharc megnyerése ,hisz ez nagy lökést adott az együttesnek vélhetően a második összecsapáson arra hogy kellően motiváltan szerepeljenek. Így most hogy itthon a TUI-arénában kell a harmadik mérkőzést játszaniuk a skorpióknak nagy lépést tehetnek azért hogy megpecsételjék vendégeik "párducok" sorsát és hogy közelebb kerüljenek az Alsó-Szászországiak első arany érmük megszerzésére fennállásuk során . Tehát én úgy vélem ezt a lehetőséget nem szúrják el ,ugyanúgy magabiztosan játszanak majd mint ezt tették az elmúlt két összecsapás alkalmából, most is jobbak lesznek egy vagy esetleg több találattal is.

2010. április 22., csütörtök
Servette-Bern
Svájci NLA
2010 04. 22. 20:15
tipp: 1
odds:2.35
sportingbet
tét:10
A svájci jégkorong döntője már nagyon a végéhez közeledik , öt mérkőzést már lejátszottak a felek a play off során . Most jön a hatodik párharc, eddig az alapszakasz legjobbja a Bern áll a végső győzelem kapujában (3-2 a javukra jelenleg) . Szerencse vagy nem majd most kiderül ,legalábbis az hogy érdemes volt nagyott hajtani, gürizni az előző mérkőzésen. Hisz Bernben már elődhetet volna a párharc és meglett volna az idei győztes a svájci jégkoron ligában . Ám Bezina hosszabbításban szerzett találatával életben maradtak a genfi remények . Így most ha megint ők jönnek ki jól a találkozóból mely igazán nagy küzdelmet hozhat ma is, mint mindig, készülhetnek a mindent eldöntő hetedik megmérettetésre amin már eldöntik ki a 2009/10es év legjobb svájci gárdája .

2010. április 20., kedd
Scavolini Pesaro v VidiVici Bologna
olasz Lega A
2010 04. 21. 20:30
tipp:Bologna +2.5pontról nyer
odds:1.85
iroda:expekt
tét:10
Ezt a mai mérkőzést az olasz Lega A-ban simán vendégre lehet venni , nem is értem miért hazaira tették a kisebb oddsot. Egyrészt leginkább azért mert a csapatok közt érezhetően nagy a különbség mint játékban ,mint pedig a tabellát nézve. Nem mellesleg a forma tekintetében is elégé le van maradva a hazai csapat a Pesaro a vendégektől. Ugyanis a Bologna játékosai sokkal jobban teljesítettek a legutóbbi fordulókban ,na meg most hogy a végéhez közeledett a bajnokság látszik az is hogy mennyit bírnak a végéhez közeledvén és abszolút e jobb játékerőtt és sokkal jobb szereplésre képes a vendég fekete fehér együttes . Egyébként is idegenben több győztes ponttot szereztek Patricio Pratoék mint a hazaiak otthon Pesaroban ahol most is fogadják a Virtuosokat. Legutóbbi két összecsapást egyébként megnyerték a vendégek ,otthonukban ,bízom benne hogy vendégként is jól teljesítenek majd ,egy kis pontelőnnyel mellyel megint élnék ,még biztosabban érzem a vendégek esélyeit .

2010. április 16., péntek
Peristeri BC Panathinaikos Athens BC
Görög A1
2010 04. 17. 18:00
tipp: Panathinaikos-14,5ről nyer
odds: 1,85
expekt
tét 10
A Panathinaikos Athén kosár csapata nagyon magabiztosan gyűjti győztes pontjait az elmúlt hetek sőt hónapok alatt ,nagyon kiegyenlített a szereplésük , elmondható róluk hogy nem csak otthon győznek főlényesen de még idegenben is otthon érzik magukat , nagyon nincs ellenfelük a parketten . Mostani kiruccanásuk nem messze székhelyüktől, Athén elővárosában Peristeriben lesz ,bizonyára sok vendég szurkoló kíséri el a Željko Obradović csapatát. Egy újabb fényes diadal reményében , bár nem hiszem hogy reménykedni kellene a vendégek felől , mert általában nagyon simán hozzák meccseiket ,van hogy igazán fölényesen is , a Peristeri BC ellen reális lehet a 15pontos nyerés amit beazonosítottak a csapatok felől . Már csak azért is mert innen a második Olimpiakos BC 22pontos sikerrel távozott ,ezért benne lehet a meccsben a 15for ,sőt még szerintem nagyon diferenciát is beállíthattak volna ,már csak legutóbbi egymás elleni meccsük miatt is amit 29el nyert a pana . tehát én ajándékként tekintem a -15 pontot mert ez a különbség nem igazán sok .

2010. április 10., szombat
Cajasol v Caja Laboral Baskonia
Spanyol ABC 2010 04. 11. 12:30
tipp:2
odds: 1.8
sportingbet
tét :10
Nagyon kiegyenlített játékra lehet számítani ,nem mellesleg szerintem még sok pontra is bár nem igazán szoktak olyan találkozót játszani mely 140-150 fölött lehoznak, de ez ilyen lehet . A tabellán nem messze találhatók bizonyára ezért is várható nagy küzdelem, esély a 3. helyeztet vendég baszkok felé billen . Na meg mellesleg ők vannak kimondottan jó formában , meg most már elérhető távolságban a 2. hely ami bizonyára ösztönzi őket hogy ezen a találkozón a Sevillaiakat legyőzzék . Az utóbbi időben egyébként nem egyszer már legyőzték a hazaiakat , volt hogy igen nagy különbséggel is de volt már hogy éppen behúzták a találkozót ,lehet a mai is ilyen lesz . Én bízom a vendégekben ,már csak azért is mert a hazaiak legutóbbi otthoni illetve vendég összecsapásaikon olyan meccseken maradtak alul melyt kötelező lett volna hozni , ellenfelük pedig amit eddig tudot hozta úgyhogy most is esélyesek a sikerre mind mindig.

2010. április 8., csütörtök
Wolfsburg-Fulham
Europa Liga
2010 04. 08. 21:05
tipp: 3,5gól fölött
odds:2,55
sportingbet
tét:10
Kemény ki-ki mérkőzések várhatók a mai Európa ligás visszavágókon ,szinte mindenhol még nyílt a továbbjutás. Ezért igazán fontos lesz a csapatoknak maximumot nyújtani annak érdekében hogy a jobb jusson tovább. Lényegében minden párharcnál a négynél haza pályán játszók a párharcok esélyesei, ám ezen csapatok kaptak ki egy hete ,két esetben legalábbis . Az egyik ilyen a Wolfsburg, mely abszolút esélyes a Londoni Fulham ellen ,már csak azért is mert szenzációs az otthoni mutatójuk ,valamint hetek óta stabilan szerepelnek ,nem mellesleg pedig rendkívül gólerős gárda . Jó lehet hogy ez ma is megmutatkozik , bár a Londoniak védelme nem átjáróház mégis idegenben rengeteget képesek hibázni és ez sokszor a mérkőzés rovására megy , ha itt is nem lesznek képesek lépést tartani a hazaival vagy elég korán kapitulálnának ,komoly gondba kerülhetnek . A mérkőzésen ezért egy gólt mindenképp össze kell hozniuk hogyha meccsben akarnak maradni vagy kettőt a biztos továbbjutásért. Ugyanis a farkasok se hibátlanok és nekik kell jobban nyomni és támadni ez által nyílt lesz a találkozó . Tehát mindkét csapat gólszerzését biztosnak látom ,egy hete is mindkét csapat betalált az utolsó félórában ,ám most előbb elkezdik rugdosni a gólokat ezért 4gól mindenképp lesz a találkozón , nem kizárt hogy több is elképzelhető ,már csak azért talán mert eddig rendkívül látványos és igazán sok gólt hozó összecsapásokat játszottak a felek.

2010. április 3., szombat
| | Basquet Manresa | FC Barcelona |
spanyol ABC 2010 04. 04. 12:30
tipp:barcelona-9,5ről nyer
odds: 1.76
bet365
tét: 8
A Regal Barcelona nagy megmérettetésen van túl az Euróligából ,ugyanis spanyol riválisát győzte le a Real Madridot és ezzel előrébb jutott ahhoz hogy Párizsba bekerüljenek a döntőbe. ám most a bajnokságbabn kell helytállniuk ugyanolyan jól ,bár itt sokkal könnyebb dolga lesz a végső sikert elérnie Pascal legényeinek . A hétvégi fordulóban verhető ellenfelük lesz méghozzá a Manrese csapata . A hazaiak amúgy nagyon nehéz sorozatban voltak és ez látszott az elmúlt időszakban játékuk nem volt valami sikeres tehét gyenge formában tengődnek ,ellenfelük viszont kitűnő szereplést tudthat maga mögött ezért jó lehet hogy ma elég könnyen győzelmet érnek el Vazquezék . Az idény első felében 20ponttal nyertek a katalánok,most idegenben jó lehet hogy fele annyival behüzzák a mérkőzést . Tehát minimum 12 de legfeljebb 10el biztos jobbak lesznek .
2010. április 2., péntek
Köln-Hertha
tipp:mindkét csapat gólt szerez
odds.1.7
unibet
tét:10
Elég jó mérkőzésnek ígérkezik a Kölnbe látogató Hertha vendég játéka hiszen egyre közelebb a Bundesliga idei éve amelyből a Berlini csapat kipottyanhat ha nem teljesít valami káprázatos jó sorozatot. Ehhez leginkább az kellene hogy a további mérkőzéseiket hozzák vagy legalább ne kapjanak ki . A Köln elleni találkozót talán meg is nyerhetik tavaly itt mikor igen szépen szerepeltek Dárdaiék 2:1re nyertek és nem csak itt, otthon is . Ám ez idényben a 2009/10esben már otthon elvesztették a mérkőzést 1:0ra, és mint tudjuk sok ilyen vereséget elkönyvelhetek a csapat részéről ez évben a vezetők. Egyébkét tudni kel hogy Podolskiék idegenben sokkal jóbban szerepelnek mint otthon ugyanis vendégként 20pontot ,otthon 11et gyűjtöttek, valahogy talán felszabadultabban játszanak házon kívül. Most viszont otthon kell helytállniuk, bizonyára nehéz feladatuk lesz hisz a vendégek nagyon akarnak bizonyítani és jövőre is az élvonalban szerepelni, ami nem újdonság. Én megvallom őszintén sajnálnám ha kiesnének. Mindenesetre biztató a vendégekre nézve hogy az előző mérkőzéseiken rendkívül jól teljesítettek otthon döntetlen a Dortmunddal ,előtte pedig egy gólzáporos siker a tavalyi bajnok Wolfsburg otthonában (1:5) ami bíztató lehet , és ha ugyanolyan elánnal és elszántan játszanak ezt a szép eredményt talán elérhetik Kölnben is . Ezért itt se marad úgy vélem a két csapat gól nélkül ,és szerintem még benne lehet a meccsben a vendég siker is .

2010. április 1., csütörtök
Manchester United-Chelsea
tipp: X2
odds:
iroda:Unibet
tét: 10
A Manchester United - Chelsea meccsen sok minden eldőlhet , aki itt győztesen jön ki a találkozóból bizony már nem biztos hogy letaszítható az első helyről . Tehát sok mindenről dönthet a 90perc megpróbáltatásai a csapatokra nézve . Könnyebb helyzetben talán a vendégek lesznek hiszen a hazaiaknál Ronney sérült és nem biztos hogy játszik ,mert a bokája kifordult a Bayern elleni vesztes BL találkozón annak is a meccs utolsó perceiben . Ezért komoly gondban lehet Sir Alex Fergunson. Hisz legeredményesebb csatára játéka erősen kérdéses , ráadásul többi centere a csapatnál nagyon formán kívül(Berbatov valamint Owen) ,tehát a támadórészleggel és a gólszerzésben komoly hátrányban állnak,de talán egyet otthon azért elhelyeznek a Czeh kapujába . Az Ellenfélnél a Londoniaknál viszont minden adott ahhoz hogy jól sikerüljön a manchesteri kirándulás. Ugyanis mióta a BLből kipottyanatak ,két meccsen is rendkívül jól és eredményessen játszottak, két meccs hat pont és 12 rugott gól ami mellettük szólhat . Ezért még az is előfordulhat hogy simán megverik a vörösördögöket , bár legutóbbi bajnokijaikon is mikor a Manchester állt az élen mindig kikaptak a vendégek ,méghozá rugott gól nélkül . Most viszont azt érzem hogy a vendégek biztos betalálnak és minimum pontal vagy a legjobb esettben győztesként jönnek ki a találkozóból . Múlthéten jó pár Chelsea ász pihent a hétvégi fordulón akik most igazán számít Ancelotti , mindenesetre én a vendégek felé húzók . Tippem :1:1 vagy 1:2

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)