Lengyelország-Izland
2010 01. 31. 15:00
tipp: Lengyelország
odds:1.8
bet365
Komoly kis csata lesz a harmadik helyért, hiszen mindkét válogatott az izlandi és a Lengyel is megérdemelné a bronz érmet ,ám csak az egyik válogatott nyerheti el ezt a dicsőséget. A bukik úgy gondolják ezt a Lengyelek érdemlik meg leginkább ,valóban igaz hogy ők elég jól játszottak és ahogy lehetett számítani elég sokat tettek azért hogy idáig eljussanak, valamint bent voltak az esélyesek közt hogy idáig eljutnak . Az Izlandiakkal ennyire nem számolt senki , ők viszont végig gűrizték meccseiket és kiválóan játszottak, voltak nagyon nehéznek ígérkező meccseik de azokon is megfeleltek és nyertek ilyen volt a Dánok valamint a Norvégokkal elleni is .Ma is biztos végéig egyenrangúak lehetnek a Lengyelekkel szemben ,bár esélyük valamivel kisebb mint a Lengyeleknek a nyerésre . Két éve az olimpián találkoztak egymás ellen, akkor a Lengyelek hat gólal nyertek itt valamivel szorosabb párharc várható vélhetően nuanszok döntenek majd a Lengyelek javára.
2010. január 31., vasárnap
2010. január 29., péntek

Arsenal-Manchester United
Angol Premier Liga
2010 01.31. 17:00 TV :Eurosport 2
tipp Döntetlen
Vasárnap nagy rangadót rendeznek az Emiratesben mert az Angol Premier Liga bajnokságban két olyan csapat mérkőzik egymással mely akár a végső győzelemre is esélyes lehet (ez által a bajnoki címet értem). Hiszen jelen esettben most a harmadik fogadja a másodikat ,az ilyen meccsekre viszont sose lehet biztosra menni vajon mi várható a 90 perc során . Ugyan mindkét oldalt lesznek neves hiányzók de az Arsenaltól lesz a legtöbb a hátvéd Vermaelen és a csatár Eduardo biztosan, továbbá Van Persiel , Diaby ,Merida Djourou,Gibbs tvól marad a meccstől Arsen Wenger csapatából, valamint Bendtner akinek játéka kérdéses mert meccshiánnyal küzd . Míg a vendég oldalról Rio Ferdinand lesz aki kihagyni kényszerűl a vasárnapi találkozót ,sőt még további hármon se lép pályára, mert egy durva szabálytalanságot követet el amiért eltíltás jár ugyanis a Hull elleni bajnoki csúnyán lekönyökölt egy játékost .Bár a Manchester fog ezen meccsen vendégként szerepelni mégis nagyobb esély a győzelemre nekik lesz , látva kik fognak hiányozni az Arsenálból de ismerve Arsen Wengert és a zseniális húzásait megfogja találni azt az összeállítást mely a Manchester United ellen hasznos lesz és nem valnak szégyent az vörösökkel szemben . Mert már számtalanszor bebizonyította hogy egy fiatal csapattal is lehet eredményeket elérni nem feltétlen rutinos játékosokra kell számítani ahogy vendégeknél vagy a Chelseanél van . Mert ezen csapatokat ahogy más klub csapatokkal rendszeresen jó meccseket játszanak és jó eredményeket érnek el. így a vasárnapin se fognak szégyent vallani kicsit tartalékos összeállításban pontot mindenképpen fognak szerezni .

Horvátország-Lengyelország
kézilabda EB elődöntő
(2010 01.30.16:30) TV sport1
Horvátország nyer
Nem tudom ki hogy várta de én biztos nem a Lengyeleket képzeltem a elődöntő na meg a döntőbe meg pláne nem , az utóbbit elképzelhetetlenek vélem teljesen . Bár a horvátokat se taksáltam ide, ám ők mégis kiegyensúlyozott jó játékkal érték el a döntőbe vezető úthoz és most úgy gondolom jobb ellenféllel nem kerülhetek volna össze mint a lengyel, mert őket talán legyőzhetik . Mondjuk itt már egyértelműre nem igazán lehet menni mert elég sok meglepetés eredmény össze jött az EB-n de még azért lehet remélni hogy úgy alakul ahogy azt várná az ember . Korábbról nem volt gond a Horvátok nyerésével a Lengyelek ellen két ízben is elintézték őket egyszer 2008ban akkor 5 góllal ,második alkalommal pedig hat góllal tavalyi kézilabda világbajnokságon .

| Alba Volán 19 | - | Olimpija Ljubljana |
|---|
Tipp: Alba Volán -1,5
Az Alba Volán gárdája egy győzelemre a rájátszástól úgy hogy ha ma sikerül a csapatnak megnyernie a Ljubljana elleni mérkőzést elérik legnagyobb álmukat a fiúk ,erre minden esélyük meg van hiszen elég jól állnak vendégekkel szemben , itthon meg pláne hisz legutóbb itt Fehérvarott nagyon elintézték a szlovénokat 6-2 re verték őket . Egyébként idegenben is elég sok alkalommal legyőzték vendégeiket Palkovicsék , ezért abszólut minden mellettük szól ma szerintem csak az első találatik lesz nehéz onnantól már egyértelmű főlényben fog játszani a magyar csapat és akár hasonló sikert elérhetnek mint legutóbb , ráadásul az osztrák bajnokság leggyengébb láncszeme a ljubjlanai csapat hiszen alig értek el valami jó eredményt házon kívűl ezért sima hazai sikerrel számolhatunk . Hajrá Volán
2010. január 28., csütörtök

Avtomobilist Yekaterinburg - Sibir Novosibirsk orosz jégkorong KHL 2010 01. 28. 15:00
tipp: Avtomobilist Yekaterinburg nyer
| | |
2010. január 27., szerda

Deportivo- Real Madrid
Tipp: mindkét csapat gólt szerez
A Real madrid csapata most megmutathatja mire képes Cristiano Ronaldo nélkül mert a Malaga elleni otthoni bajnokin egy ütés következtében kiállították és így biztosra vehető hogy a Riazorban a Deportivo ellen nem fog pályára lépni . Pedig lehet hogy nagy szűkség lett volna rá hiszen a Deportivo a Madrid mumusa mert mindig ki tudnak velük babrálni , ráadásul a Madridiaktól elköszönt Ruud Van Nistelrooyt aki bár nem szerepelt a sokat az idén most nagy szükség lehetett volna rá . Mert hiába játszanak néha jól a Madridiak ha jó néhány játékosuk nagyon rossz formát mutat meccseiken ,középpályájukon is szinte senki se játszik jól Ronaldo aki egyedül helyt áll ,rajta kívül még Kaká de nem igazán játszik jól a Milanban parádézott de itt nem .Ezért úgy vélem a Deport nem fogják legyőzni sőt olyan lehet ez a meccs mint a legutóbbi idegenbeli mérkőzésük Bilbaoban ahol igen hamar hátrányba kerültek de támadásaikban a gól elmaradt, viszont talán itt eredményre vezet majd a megerőltetésük, mert hát nem lesz egy könnyű mérkőzés számukra, hiszen elég jól szerepel a Depor, ezért talán csak egy gólra futja majd a madridiaktól .Így aztán mindkét csapat részéről lesz gól a bajnoki találkozón.

Horvát- Dánia
(Európa Bajnokság , kézilabda)
2010 01. 28. 20:15
tipp: Dánia
Nagy mérkőzésre van kilátás hiszen a középdöntő első csoportjában az élen álló Horvát válogatott játszik a 3. helyen álló Dánok ellen . A mérkőzés kicsivel esélyesebb Dánokat lehet várni győztesként az összecsapáson én is így várom hiszen még az Eb előtt is a végső esélyekre előrébb tagsált Dánok lehetnek azok akik a mérkőzés 60 percéből jól jöhetnek ki . Bár nem várok túlzott főlény inkább nuanszok fognak dönteni mert a Dánoknál elmaradt eddig a magabiztos játék ráadásul nem hibátlanok egy alkalommal már kikaptak nagy meglepetésre az Izlandoktól 27-22re . Igaz itt most még nem botlotak a középdőntőben és talán nem is fognak ha jól fognak játszani ezen belül is a védekezésben továbbra is jól tudnak maradni és 20-25 gólnál többet nem szenvednek el valamint az ember előnyős lehetőségeiket kihasználják kegyetlnül , amúgy is az EB címvédőjének nem szabadna csak helyozton szerepelni be kell jutnia az elődöntőben ehhez most nyerniük kell a Horvát válogatott ellen .

Manchester United- Manchester City
Angol Carling Cup 2010 01. 26. 20:45
Tipp: mindkét csapat gólt szerez
Bizonyára egyik csapat sem fog tartalékos összeállításban pályára lépni , hiszen ezt az első mérkőzésen se tették meg és most se fogják meghúzni . Mert mindkét oldalt tudják mennyire fontos lehet ez az összecsapás a továbbjutás szempontjából. Az első meccs ugyebár City sikerrel ért véget (2-1) Tevez duplájának köszönhetően aki először 11esel majd akció góllal vette be volt csapata kapuját ,amire Giggs válaszolt az United részéről ,még az első félidő derekán . Most is ugy vélem mindkét oldalról lesz aki újra ereményes lehet mert az ilyen mérkőzések mely a két csapat közt szokott lenni nagyon ritka az mikor is csak egy csapat tudd gólt szerezni . Nézzük meg a bajnokijukat mely ősszel volt ott igen sok találat esett 7 melyből akkor az otthon játszó vörösök jöttek ki jól ( az erdedmény 4-3lett egyébként). Mai meccsen megint Sir Alex Ferguson csapatának kellene nyerniük mint a bajnokin , mert ha nem akkor véget ér számukra ez a Carlink Kupa szereplés de bizonyára azon lesznek hogy jól szerepljenek és eredményesen . Ám Mancini sem az a mester aki könnyen feladná a harcot a kupáért ezért bizonyára ami megszokot volt csapatainál mint edző azt várja el a világoskék Citytől is támadó focit, melyben a gól bizony benne lesz.
2010. január 26., kedd

HC Torpedo v Neftehimik Niznekamsk
Orosz KHL 2010 01. 27. 16:00
Tipp: 5.5gól fölött
A két csapat mostanában nagyon sok találatos mérkőzést játszik az Orosz jégkorong ligában ,főleg a vendég Niznekamsk csapata mely elemében van, meccsenként négy vagy őt találatokat szereznek főleg Drozgyeckij, Poligalov ,Jakucenja van elemében a csapatnál hiszen ők hárman gólokon és a assistokon ossztoznak . Véleményem szerint most is fogják hozni a tőlük várhatot lehet hogy még a mérkőzst is megnyerik mert valamivel jobb formában játszanak a hazaiaknál akik legutóbbi két otthonin bajnokin is alulmaradtak igaz az is hogy az egyik ebből igen kemény mérkőzés volt számukra a Kazan ellen mely gárda ott van a legjobb csapatok közt a bajnokságban ,viszont a Lada Togliatti ellen érthetetlen a vereségük mert alacsonyabban jegyzett gárda . Mindenestre most kell hozniuk egy jó szintet ha nem akarnak újabb vereséget elszenvedni , ehhez most eredményes játék kell mert a Neftehimik csapata nem egy elveszett csapat idegenben is képes elég sok gondott okozni és mostanság nagyon megy nekik a gólszerzés ezért nem lesz egy szimpla két vagy három gólos jégkorong meccs hanem ennek a duplája lesz .
2010. január 25., hétfő

St. Mirren- Glasgow Rangers
Skócia, Premier Liga
2010 01. 27. 20:45
Skócia, Premier Liga
2010 01. 27. 20:45
| tipp: Rangers nullára nyer | |
| | |
| | |
| | |
2010. január 23., szombat

Lukko-Helsinki IFK (tipp erőssége 80%)
FINLAND: SM-liiga
2010 01. 23. 15:00
Tipp: Lukko
Egyik kedvenc jégkorong bajnokságom az Orosz után a finn melyben igen sokszor vannak meglepetés eredmények ,de ugyanakkor az is előfordul hogy egy otthon játszó csapat lemos egy hasonló képességű gárdát a jégről . Én a main egy ilyet várok a Rauma és a Helsinki csapata közt hiszen nem sok két helyezés van a csapatok között ez nem olyan sok de játékban talán lesz mivel jobbnak lennie a hazainak hiszen nem hiába elsők a rókák akik a legjobb győzelmi aránnyal állnak odahaza , míg vendégeik idegenben számítva a középmezőnybe tartoznak . A vendégek biztos megpróbálnak mindent hogy ne vesztesen hagyják el a pályát de szerintem sikertelenül járnak majd . Hiába játszanak majd hazaiak egyik legjobb támadójuk Justin Morrison's nélkül a Helsinki ellen de még nem 100%os hogy nem lép pályára ,akkor se lesz sanszuk nyerni a vendégeknek .
2010. január 22., péntek

| Panathinaikos | - | Kolossos Rhodes |
|---|
(tipp erőssége 100%)
tipp:Panathinaikos (akár 20 pontos különbséggel is)
Hétvégén folytatódik a Görög A1 melyben nem egy nagy összecsapás várható, hiszen lesz egy két olyan találkozó mely nehezen dőlhet el. Ilyen lesz a Kavala Panorama - Panionios BC vagy a Ikaloi Trikala - Peristeri mérkőzés . Á én inkább olyat választottam ami a legkönnyebben fog eldőlni ilyen lesz az élen álló Panathinaikos játéka a Kolosssos Rodos elleni meccse . Ugyanis a hazai csapat igen magabiztosan szerepel a bajnokságban még vereségük otthon nincs és vélhetően nem is lesz eddigi mutatójuk az athéni OAKA Hallban 5 /5 győzelem ráadásul a sikereiket igen magabiztosan érték el a legkisebb arány amivel odahaza nyertek az 5 pont volt PAOK Marfin Thessaloniki ellen , legnagyobb pedig a Peristeri ellen 29 pont volt ami épp legutóbbin értek el . Kolossos ellen is érhetnek hasonló eredményt el hiszen a vendég csapat formája folyamatosan romlik ráadásul stabilan jól teljesítő játékosaik Vasilievich, Harris és Ntozier akiknek a csapat meccsenkénti jó játékát és pontjai nagy részét szerzik nincsenek igazán jó formában . Így a bajnok otthonában könnyen alulmaradhatnak aká 25-30 pontos különbséggel is , ami nem lehetne csodálkozni hiszen legutóbb az Olimpiakos 29el verte el a Rodoszt , a kicsit gyengébb a Panánál ,tehát akkor ezt a 29et akár túl is szárnyalhatják athén zöljei .
2010. január 21., csütörtök

SC Freiburg-VFB Stuttgart (Német Bundesliga )
2010 01. 22 . 20:30 ( tipp erőssége: 70% )
tipp: Döntetlen
A Pénteki nyitó meccsen a német bajnokságban ahogy általában szokott lenni átlagos összecsapást várok ,melyen semmi extra nem történik a 90 perc leforgássa alatt, csendes ,nyugodt mindenkinek megfelelő eredményben reménykedem én . Nem mintha az egyik jobb lenne a másiknál. Hiszen a Freiburg és a Stuttgart csapata se nyújt kiemelkedően jó teljesítményt . Ugyanis a hazaiak éppen vonal felett a még bent maradok közt a bundesligában, mérlegük igen gyengécske ha az idény végéig nem szedik össze magukat jó lehet a másodosztályban kezdik meg a következő szezonukat . A vendégek pedig nem sokkal vannak a Freiburgtól éppen hogy a középcsapatok táborát erősítik , holott sokkal de sokkal előrébb kéne állniuk ám ez a szezon számukra nem olyan jó mint az elmúlt három évi mikor bronc vagy éppen bajnoki elsőségnek őrvendtek . Helyzetükben még az Euro kupás helyezést se lehetne kitűzni mert annyira jó csapatok vannak előttük hogy nem lesznek képesek feljebb lépkedni a tabellán , hiába esélyesek valamivel Freiburg ellen idegenben jóbbára csak pontszerzésre képesek ha éppen nem kapnak ki, tehát Cristian Grosst csapata örülhet hogy ha ponttal távozhat majd Freiburgból.

Energa Czarni Słupsk vs. Sportino Inowrocław
Lenyel PKL (kosárlabda) jan. 22. péntek 18:00
(tipp erősségé 89%)
Tipp: Energa Czarni Słupsk
Egyértelmű hazai győzelem várható a fekete párducok otthonában, mert az Inowroclaw bajnokság leggyengébb láncszeme . Ez a csapat érte el a legkevesebb győzelmet(kettőt) valamint a legkevesebb pontot 16 forduló elteltével. Így aztán a középmezőny oszlopos tagjának számító Slupks csapata könnyen begyűjtheti idei hatodik győzelmét odahaza a Greifswaldi csarnokban .különben is elmúlt három meccsüket otthon különösebb gond nélkül hozták ,még egy élcsapatot is legyőztek a Treflt gárdáját melyre nem igazán jellemző a alacsonyabban jegyzett csapatokkal való alulmaradása. Mindenesetre megverték ezt a csapatot is a kék fekete pirosak , úgy gondolom hogy az utolsó helyen szerénykedő vendégekkel szemben is győzelmet aratnak akár nagyobb arányban is a szokott 3-4 pontnál .
2010. január 20., szerda

Phantoms Braunschweig Paderborn Baskets
Phantoms Braunschweig nyer
Azt hiszem ez a mérkőzés teljesen egyesre várható ez nem is kérdés, mert a sárga mezes Braunschweigiek, otthon nagyon könnyen legyőzhetik a sereghajtó Padernborniakat. Ugyanis az utóbbi időkben főleg házon kívül (idegenben)teljesen szétesett játékot produkálnak ,így egy esetleg agresszív játékkal ami várhatóan meg is lesz nagyon könnyen nyerhetnek Tony Granzék . Mondjuk rájuk is férne egy nagyobb arányú /mondjuk egy 10es-legalább, hogy ne akarjunk nagyobbat :)/siker hiszen az elmúlt meccseiken rengetteket hibáztak és vesztettek meccseket ,ezért soha jobb alkalom nem lesz feltámadásra . A Pederborn tehát jó partner lehet ebben, hiszen játékuk nem túl pontos és nagyon passzív is mostanság ,nem oly rég pontosabban legutóbbi fordulóban Eisbären Bremerhaven otthonában majdnem 30 ponttal kaptak ki ,egyébként idegenben a legjobban a Bonntól kaptak méretes zakót 34 ponttal többet dobtak Alex Kingék . Odahaza is van ilyen nagy arányú vesztésük az Artland Dragons ellen mely csapat 38at vert a Paderbornra így érthető hogy én sima hazait várok, melyen ha nem is ilyen magas arányokban de legalább 6-10 ponttal jobbnak várom a Phamptons gárdáját.

MKB Sopron - USK Praha (tipp erőssége: 70%)
(Női Euroliga-kosárlabda)
MKB Sopron nyer
Óriási csata várható az Euroliga záró fordulójában, hazai MKB Sopron és a cseh Prága közt. Hiszen sorsdöntő összecsapásra kerül ma sor a hűség városában .Jelenleg egy pont a két csapat közti különbség mely amit most még a Prágaiak élvezhetnek előnyben. A mai összecsapáson roppant fontos lehet nekik hogy nyerjenek mert akkor egyértelművé válna helyük a 16ban. A szezon elején amúgy nagy terveket helyeztek a csehek maguk elé, melyben első célként azt tűzték ki hogy túléljék a csoportot és hogy bekerüljenek a legjobb 16ban. Erre jelenleg esélyesek hiszem most azon a helyen vannak ami ezt lehetővé teszi a negyediken . Ám én úgy vélem itthon nem kellene átengedni ezt a lehetőséget, főleg azért nem mert a legutóbbi fordulókban igen sokat dolgozott a Sopron hogy még legyen esély a tovább jutni hiszen egymás után kétszer is tudtak nyerni reménytelen helyzetből és ha azokat megnyerték akkor itt is nyerni fognak . Ha ezt sikerül megvalósítani akkor az idén is ahogy tavaly ott lehetnek az Euroliga rájátszásában Hontiék . (Hajrá Sopron )
2010. január 19., kedd

MiZo Pécs 2010 - Lille Metropole ESB (tipp erőssége 99,9%)
Női Euroliga (kosárlabda)
tipp: Mizo Pécs nyer
Az Euroliga csoportkörének utolsó fordulójában a francia Villeneuve d' Ascq látogat a Pécsi női kosárlabda csapathoz, ahhoz a csapat mely már biztossá vált hogy ott lesz a legjobb 16ban .Ez nagy öröm a Pécsi részről , látván az utolsó meccseiket az Euroligában biztosra vehető hogy ezt a hazai mérkőzést a lille ellen is biztosra meg nyerhetik . Egyrészt mert tétje nincs a két csapat közti meccsnek hiszen a vendégek az utolsó helyről és igen gyenge mérleggel rendelkeznek, házon kívüli meg még rosszabbal , valamint a két csapat első meccsén selejtező mérkőzésükön a csoportban odakint Franciaországban igen magabiztosan győzte le a Lille csapatát a Pécs . Ráadásul Vajdáék a hétvégén igen jó eredménnyel zártak a bajnokságban Baján 103 -55re nyertek, a csapat játékosai azon a meccsen nagyon megosztoztak a pontokon legjobb dobó játékosuk mint mindig Fegyverneky Zsófia és Nicole Ohlde voltak akik majdnem 20 körüli pont átlagot értek el ők ketten a franciák ellen is elérhetnek hasonló jó eredményt vagy még jobbat, ezért ma különösen nagy gála meccset várok a Pécsiektől akik a lillt nagyon megszórhatják és sok pontos meccsen búcsúztathatják az euroliga idei évi kiírásában .(hajrá Pécs)
Alba Volan FeVita v Medvescak (tipp erőssége : 60%)
Osztrák EHL (jégkorong)
tipp: Alba Volán
Nagyon fontos mérkőzés következik a fehérváriak számára az osztrák jégkorong bajnokságban ,mert egy igazi nagy rangadóra kerül sor a horvát Medvescsak Zágráb ellen . Mely csapat jelenleg a Fehérváriak felett helyezkedik el a tabellát nézve, így aztán hozni kellene ezt a roppant fontos meccset már csak azért is hogy ne az utolsó pillanatban dőljön el a mieink sorsa a rájátszásba kerülési harc során . Hiszen még lesz egy bár roppant fontos meccs de legalább mindegyiken a hazait meg kell nyerni . Hiába állnak most egyel feljebb a vendégek Palkovicséknak nyerniük kell korábbi meccseiken ezt az elvárást teljesítették a Zágrábiak ellen ,hisz ebben az idényben már négy alkalommal játszottak ezekből hármat megnyert a Volán , kettőt itthon , egyet pedig idegenben . Tehát elég jó mérleggel állnak a vendégekkel szemben az idei évben ,bízom benne hogy ez továbbra is fent marad a két csapat közt a mérleg a hazaiak javára .

Davos -Raperswil ( tipp erőssége :75%)
Svájc NLA (jégkorong)
tipp: Davos
A tavalyi bajnok Davos csapatának úgy hiszem hazai pályán nem fog gondot okozni a 10. helyen álló Rapperswil legyőzése hiába mutat jó formát az elmúlt fordulókban Raimo Summanen csapata az egyik legjobb svájci csapat ellen mely még a jégkorong BLben is érdekelt nem fogják tudni megszorongatni ,így aztán az esélyeknek megfelelően fog véget érni a mérkőzés . Igaz hogy ebben az időszakban a bajnokságban nem teljesít jól Arno del Curto csapata mert legutóbbi meccsein kikaptak ,ám ettől függetlenül otthon nagyszerű teljesítménnyel bírnak és ha nehezen is de hozni fogják a mérkőzést Vaillant arénában .

2010. január 18., hétfő
Jokerit v Ilves (jégkorong) ( tipperőssége 87%)
Finn SM liga 2010 01. 19 . 17.30
tipp:Jokerit
Úgy gondolom a fővárosi csapat jokerei a Jokerit játékosai a tabella végén helyet foglaló Tapparai csapatot könnyedén elintézik a Hartwallban . A Hiúzokat amúgy is idegenben mostanság mindenki legyőzi , nem mintha otthon nem, hisz már hét meccs óta szenvednek és nem tudnak pontot szerezi , tehát olyan formában vannak mikor elégé sebezhetők és könnyen átjátszhatók . A hazaiak amúgy is jó sorozatban immáron öt mérkőzés óta veretlenek Hannu Jortikkáék ebből az ötből pedig négyet otthon játszottak ,tehát sorozatban jöhetne az ötödik siker és miért ne jönne ,az elmúlt fordulókban amúgy is jobb játékerőt képviselt csapatok ellen voltak eredményesek mint például a Lukko Rauma mely a bajnokságot vezetik őket 6:3ra intézték el, Lahti Pelicans csapatát pedig lenullázták idehaza 6:0ra nyertek ,legutóbb pedig a mostanság javuló formát mutató Kärpätot verték 4:1re . Tehát én nagyon sima meccset várok a hazaiaktól legalább két három találatos különbséggel.

HC Sparta Praha - HC Kometa Brno (erőssége a tippnek 75%)
Cseh Extraliga-jégkorong (kedd 17:30)
tipp: HCSparta Praha
A cseh fővárosi csapatnak nem fog gondot okozni a Kometa vendég játéka a Teslában mert ez idényben már három alkalommal is megmérkőztek és mindegyiken a Prágaiak nyertek legalább két találattal ,pedig ebből a háromból kétszer idegenben játszottak mégse volt gond Volek csapatának nyernie , mert tényleg mindegyiket könnyedén hozták .Pedig aztán mostanság nincsenek top formában, meg nem az első háromból várják a találkozót a bíbormezesek. Hanem a 6.helyről hiszen kissé nehezen megy nekik az idén a bajnokságban tavalyhoz képest, hiszen akkor az első három közt tanyáztak . Mindenesetre a keddi mérkőzést mindenképp hozzák a sereghajtók ellen , szokásos kettő vagy három találatos különbséggel nyernek Martin Rucinskyék .

2010. január 17., vasárnap
Amur Khabarovsk-HC Barys Astana (tipp erőssége: 80%)
Orosz KHL 2010 01. 18 . 10.00
tipp: 4,5 gól felett
odds: 1.45
bet365
Nagyon jó kis összecsapás lesz Amur Khabarovsk és a Barys Astan közt mindkét csapat ugyanis előző mérkőzését elvesztette pedig ezt megelőzően mindkettő csapat negatív sorozatból jött már ki erre visszaestek . Mostani mérkőzésük tehát nagy kérdés lesz vajon melyik csapat áll majd újra talpra , nem lennék mondjuk biztos hogy a hazai lenne az hiszen elégé ingatag a csapat és a védelme elég gólképes hiszen a KHLben a 4. legrosszabb mérlegük van (142 találatot szenvedtek el ,bár elmondható a vendégekre is hogy elég sok találatot elszenvedtek(135) viszont ugyanakkor képesek voltak majdnem hasonló arányban visszaadni(126) . Tehát én e szempontból egy igen sok találatos meccset várok a két csapattól amit szerintem összehoznak a 60 perc alatt. .

Kolossos Rhodes- PAOK Marfin Thessaloniki Görög A1(kosár) 2010 01. 17 . 16.00
tipp: Kolossos
odds:1.727
sportingbet
A rodoszi csapat négy vereség után fogadja a PAOK csapatát mely a tabellán nézve csak jobb pontkülönbséggel áll a hazai előtt . Ezen meccset tehát nagyon kiélezett küzdelem várható de Giannis Sferopoulos kék fehéreinek odahaza illene már ismét nyerni ha nem is nagyon de az elvárható egy két ponttal amivel belehet már gyűjteni a két pontot a győzelemért. Pedig aztán játékban ám nem maradtak el ellenfeleiktől csak hogy nem volt szerencséjük mert elégé jó felkészültek Nikos Pappasék ,például a Maurossi ellen akikkel szemben egy hosszúra nyúló mérkőzésen maradtak éppen hogy csak alul . Viszont a mai mérkőzésben abban reménykedem leginkább hogy mikor egymás ellen játszottak az elmúlt három-négy idényben mindig az Kolossos nyert .

2010. január 16., szombat
Real Madrid Baloncesto- CB Sevilla
több mint 140 pont a mérkőzésen
Elég kemény mérkőzésre számíthatnak ma a Sevilla kosarasai Madridban mert elég nehéz Euróligás szereplésen vannak túl a Moszkvai kirucanást illetően . Szegény Andalúzok pedig nagyon küzdöttek hogy ne szenvedjenek vereséget ám így is bravúrosan játszottak hiszen csak egy ponttal maradtak alul az igen sok pontot hozó 40percen . A Realnak se volt könnyebb dolga ők is idegenben szerepeltek csak ők sikeresen az utolsó két negyedet egyaránt 20 pont felett hozták és a meccset 9 ponttal nyerték az AJ Miláno otthonában . Most pedig jön a bajnokság az "ABC" melyben a csapatok egymástól számítva 3pontra állnak , ezért egy igen kiélezett kiegyenlített játék várók melyen úgy vélem hozzák az Euróligás formájukat és sok pontot hozó találkozót rendeznek a Palacio Vistalegren .

2010. január 15., péntek
Valladolid - Alicante
Spanyol ABC (kosárlabda)
Tipp: Valladolid
A két csapat közt mindösszesen két pont van a spanyol kosárlabda bajnokságban ez jelenleg a hazaiaknak jó , ám játékban vélhetően több lesz a különbség . Ugyanis amíg a hazaiak ténylegesen feljebb találhatók mint a vendégek valamint stabilabb játékerőt képviselnek , ráadásul otthoni mérlegük jó, a középcsapatok közt megfelelőnek mondható legutóbb a Bilbaot verték el magabiztosan nagyon 12 ponttal mely csapat az Eurocupában szerepel . A vendégek egyetlen egyszer sem tudtak még házon kívül sikert elérni véleményem szerint a Valladolid ellen sem lesz meg nekik az első sikerük inkább a 10 vereség formájuk sem jó mert az elmúlt 10 bajnokijukból csak 3 tudtak megnyerni de ezeket is csak otthon . Korábbi eredményeiket is figyelembe véve az idei őszit és a tavalyi két alapszakaszbelit 2-1 az állás nyerést illetően a hazai csapat javára .

2010. január 14., csütörtök
Bari : Inter
tipp mindkét csapat gólt szerez
odds:1.92
unibet
Nagyon nehéz mérkőzésre számíthat Jose Mourinhó csapata az Inter a bari otthonában hiszen elég sokan hiányoznak a vendég csapatból, szinte minden poszton jut két játékos. Hátul védők közül Materazzi,Chivu,Samuel, középpályán Sztankovics Cambiasso,Muntari, ,elől pedig az egyik legeredményesebb játékos Eeto'o nélkül ö teljes értékű de az Afrika kupán játszik a Kamerun válogatottjában, így az olasz bajnokságból hiányzik . Ezért a portugál mesternek össze kell raknia azt a csapatot mely legalább pontot el tudja hozni Bariból hiszen ez a kis csapat otthon nagyon jól szerepel 6-2-1 mérleggel egyedül Cagliari tudott innen három ponttal távozni . Tehát otthon nagyon elemükben vannak ráadásul amikor otthon gólt szereztek mindig jól jönnek ki a mérkőzésből és most az sok hiányzóval felálló Milánóiak ellen is ezt érzem gólt gólókat lehet majd várni , lehet hogy a hazairól többet de az Inter még így se marad gól nélkül . Tehát véleményem szerint mindkét csapat gólt szerez a mérkőzésen.

Union Berlin- Oberhausen
German Bundesliga 2. (Labdarúgás)
Tipp: Union Berlin
Union Berlin csapata otthon kezdi meg a tavaszi szereplést a Bundesliga kettőben a piros fehérek elég jól zárták az évet 2009ben mert újonc ként 7. helyen innen pedig könnyű jól folytatni tele lesznek önbizalommal és el fogják hinni többre is képesek ők ennél . Mindenesetre az év első meccsén az Oberhausen ellen folytathatják jó szereplésüket, ősszel igen könnyen nyertek 3-0rara idegenben a berliniek most úgy vélem odahaza még könnyebben megnyerhetik a bajnoki találkozót . Ezzel a Berliniek tovább folytathatják majd jó szereplésüket ez évben is . Az Oberhausenieknél van jó néhány gond hiszen nem csak az eredménytelenség honol hanem számos sérülés is hátráltatja a vendégek dolgát a mai összecsapáson :Semmler , Borutzki , Reichert, Schlieter , T. Kruse , Jamal , Luz, ők biztos hogy nem játszanak. A hazai oldalról csak ketten nem fognak szerepelni a mai keretben Haker, Jahn . Egyébként pedig nézve felkészülésüket ebben a pár hétben a hazaiaknak sikerült jobban, sőt nem rég még a Hannovert(egy hete) elverték 2-1re Hannover csapatát ami nagy szó ,ha pedig ma is hozzák jó formájukat ismét nyerhetnek az Oberhausen ellen.

Alemannia Aachen - Karlsruher SC
ANémet Bundesliga 2.) Labdarúgás
tipp: mindkét csapat gól szerez
Rövid idő állt rendelkezésre a Bundesliga másodosztályú csapatainak arra hogy kellően kipihenjék az őszi szezon megpróbáltatásait, valamint hogy készüljenek a folytatásra. A Pénteken 2010es nyitány három találkozóval indul , mindegyiken jobbára a hazai pályán játszó csapatok az esélyesek. Bár amely meccset én kiválasztottam nem feltétlenül kell a hazainak nyerni mindössze egy gól amit én elvárnék a hazaitól(egyrészt nem vagyok benne biztos hogy mindjárt az év első meccsét megnyerhetik ,másrészt meg Michael Krüger csapata nem képez akkora játékerőt mint a Karsruhei hiszen valamivel stabilabban szerepel a vendég csapat melynek célja hogy ismét meghatározó csapatként nője ki magát és mihamarább visszakerüljön az élvonalba ahonnan tavaly kiesett a Bundesliga egyből. Tehát én kiegyenlített játékot és egy egy gólt várok a csapatoktól amit szerintem teljesítenek is a rájuk váró 90 percben , elég gólerős a Bundesliga másodosztálya úgyhogy a tippem erőssége azt hiszem 80%ban hó lesz.

KalPa - Pelicans
Finn SM liga (jégkorong)
tipp:KalPa
A KalPa jégkorong csapata nagyszerű mérleggel bír ,most nagyon egységesnek és megállíthatatlannak látszik a csapat. December utolsó napjaiban még a listavezető Lukko Rauma csapatát is képes volt idegenben legyőzni, bár ezután becsúszott egy két vereség de még mindig stabilnak mondható így is a sárga fekete csapat mérlege. Legjobbjai mostanság a Adam Andersson Kalle Kerman a KalPanál aki igazán sokat tesznek a csapatért valamint Tuomas Kiiskinen aki a legeredményesebb hazai játékos 29 találatot szerzett már ez idáig ami nem egy rossz teljesítmény . Egyébként pedig a KalPa otthon értéke el eddigi legjobb eredményeit és a legtöbb sikert is idehaza érték el a kuopioi Niiralan Monttuban , ezért az idegenben gyenge csapatként számon tartott Pelicánt simán verniük kell.

Rivas Ecopolis - MKB Sopron
tipp: 139,5 pont fölött
odds: 1.87
10bet
Nagyon nehéz mérkőzésre számíthatnak a Soproniak a spanyol fővárosban a Rivas Ecopolis ellen. Mely csapat jelenleg vezeti a C csoportot 15 ponttal a mieink a Soproniak viszont az utolsók helyezést illetően . A mérkőzés esélyét e szempontból valamint egymás elleni mérkőzést tekintetében egyértelmű hazai siker várható, ami nem igazán jó lenne Vajdáéknak hiszen egy vereséggel már biztossá válna hogy nincs tovább az Euróligában ,ezért nagyon pontosan kell ma este játszaniuk a Madridiak ellen mindent be kell dobni amire lehetőség lesz ,szerencsére Székely Norbert szinte teljes kerettel utazhat Spanyolországban ,egyedül Maja aki kisebb sérüléssel bajlódik de a többiek teljes értékűek talán ha szerencsések lesznek a Soporoniak nagy vereséget megúszhatják ehhez minimum hozniuk kell az Euróligás pontjaikat ami általában meccsenként 65-74 közt szokott lenni ha ezt hozzák 10 alatt maradhatnak mert a hazaiaktól legalább 70-80 pont körüli pont mennyiséget lehet számítani .

Mizo Pecs - Gospic Croatia Osiguranje (Euroliga Women)
tipp: Gospic +13pont
Az év első Euróligás mérkőzése nem csak a mieinknek Pécsieknek fontos a mérkőzés hanem a horvát Gospic csapata számára is hiába állnak rosszul jelenleg 1-7es mérleggel még odaérhetnek a 4. helyre amelyt jelenleg a Pécsi lányok őriznek . Ráadásul a vendégek nem akarnak semmit se a véletlenre bízni beerősítettek a szünetben, igazoltak egy jó centert Ivona Maticot aki horvát válogatott játékos nagyon erős egyéniség az ő játékára és pontjaira ma számít a vendégek mestere Stipe Bralic viszont nem számolhat az irányító játékosára Jelavicra, bár eljön és ha kell játszik a hírek szerint, de mennyire lesz hasznára a csapatnak azt még nem tudni mindenesetre csak akkor tudnának tovább jutni ha legyőznék a Pécsieket amit én erősen kétlek ,de viszont azt a különbséget amivel pedig a hazaiak nyernének azt meg túlzásnak érzem ezért úgy vélem 13 pontnál nagyobb különbség nem lesz a két csapat közt . a

2010. január 13., szerda
Angola- Malawi (African Nations Cup)
Angola nyer
Na eddig aztán feje tetején áll minden Afrikában eddig nem igazán következik be az amit lehetne várni nem nyernek az esélyesebb válogatottak sőt még nekik kell megizzadniuk azért hogy valami jó eredményt elérjenek .Bízom benne hogy az első fordulókat letudva a második körben már nem lesznek meglepetések és végre jönnek a papíron vár esély szerinti sikerek is . Mindjárt az első csoportban annak is a forduló második meccsén várom végre a várható nyerést a házigazda Angola részéről a Malawi ellen mely válogatott nagyon nagy tettet hajtott végre az Algéria legyőzésével ugyanis simán elintézték Gezzálékatz akik hiába játszottak jól, szerencsével hadilábon álltak. Mert nagyon szervezetten és odafigyelve játszották le a Malawi labdarúgói az összecsapást, így aztán ez a három gólos nyerés teljesen megérdemelt volt részükről. Ám most jön csak az igazi megpróbáltatás részükről hiszen Angola csapata ellen már nehéz dolguk lesz és szerintem nem fogják már megúszni a kapott gólt amivel talán ki is kaphatnak mert véleményem szerint jobb válogatott Angola Mali ellen is egész jól játszottak csak nem figyeltek igazán oda a védekezésre de ha itt már jobban összpontosítanak egy góllal szerintem megnyerhetik a mérkőzést.

2010. január 12., kedd
Entente Orleanaise v Efes Pilsen
Euroliga
Efes Pilsen nyer
Nagyon fontos összecsapás lesz a vendégek számára az Orleanaise elleni mérkőzés, hiszen Ergin Ataman csapatának sok múlik a továbbiakban a francia kirúcanáson . Mert mindössze két pontra vannak a továbbjutást érő helytől az Euroligában a 4.től amely a legjobb 16ba kerülést jellentené . Ehhez mást nem kell tenniük csak nyerni és várni mi lesz az Unicaja Lietuvos Rytas mérkőzés végeredménye, ugyanis ez a mérkőzés dönt a továbbiakban a török csapat sorsáról mert hogy ha nyernek a spanyolok az Unicaja (Malaga ) a Litván csapatnál akkor már matematikailag eldől hiába nyertek a törökök Franciaországban mit sem ért sikerük . Viszont ha ellentétje következik be nem nyernek és a törökök ahogy az esély is adja legyőzik a haza francia Ententét az utolsó forduló dönthet a csapatok végső sorsáról . Én szerintem pedig ez lesz az ami valószinűb így nyugodtan mondhatóm, írhatóm hogy jobb lesz az Efes Pilsen csapata a szerdai napon az Euróligában a hazaitól az első csoportmeccsen is jobb volt és most is az lesz .

2010. január 11., hétfő
Energa Czarni Slupsk v ISS Sportino Inowroclaw
(Lengyelország Basket Liga)2010 01. 12. 19.00
tipp: Slupsk
A Slupk kosár csapata jobb pozícióban várhatja az összecsapást az Inowroclaw ellen ugyanis a 9. helyről várják az összecsapás az ellenfele pedig az utolsóról a 14.ről mindösszesen két sikert értek el a vendégek eddig a 15 forduló elteltével és itt a Hala Gryfiaban igen nehéz dolguk lesz még akkor is hogyha a hazai nem egy top csapat . Ugyanis odahaza igen jól működnek Paul Leończykék . Hisz az öt siker amit elértek nyolc mérkőzésből nem rossz ráadásul a formájuk se rossz , odahaza legutóbbi három mérkőzést behúzták főleg Tyrone Brazelton játékának is köszönhették mert elég sok le patanot és pontot szerzett . Ezért azt biztos vagyok benne hogy a holnapi mérkőzésen már a 4. egymás utáni sikert érhetik meg a hazaiak és ezzel talán léphetnek egyet felfelé is a tabellán .

AJ Milánó - Real Madrid
Euroliga (szerda)
Sok pont a mérkőzésen 150-160
Egy hét után újra patógtattnak Európa legjobb kosár csapatai az Euróliga mezőnyében . Itt olyan csapatok vannak melyek igazán erős egységet alkotnak és kimagaslanak a mezőnyből. Ilyen a Real Madrid is mely csapat egy középszintű olasz csapathoz látogat melynek erőssége főleg otthon ütközik ki bármilyen erős vagy gyenge csapattal áll szemben ugyanis odahaza átlagban 80 pontot össze tudják dobni , csapat legjobbjai általában Rocca Manson és Petravicius Marius szok lenni a támadórészlegben védekezésben (őrként) Morris Finley szokott leginkább jeleskedni de ő hétvégén megsérült és lehet hosszú időre ki is dőlt a hazaiaknál ,ez nagy űrt jelenthet hiszen egy állandó játékosról van szó aki minden meccsen hasznos tag volt a csapatnak . A Realnál nincsenek sérültek a legjobb összeállításban léphetnek pályára és játszhatnak kedvükre ,számukra nem sok tétje van az összecsapásnak de biztosra veszem azért a hazaiaktól nem fognak elmaradni részükről is garantált a sok pont.

2010. január 10., vasárnap
Juventus -Milan (olasz labdarúgás)
tipp: AC Milan
odds: 3.05
expekt
Hát ez igen érdekes összecsapás lesz ma este, mindkét oldalon lesznek hiányzóak de a legtöbb fejtőrést e szempontból nézve a hazai mesternek lesz mert Ferraranak több játékosa fog hiányozni mint a Milánóiból.j . Kezdjük mindjárt az elejével ahogy az összeállítás szokott lenni a kapussal Smiley . Itt már mindjárt nagy gondban van Ciro mester mert Buffonnal biztos nem számolhat mert műtét után lábadozik és mióta nem ő véd elég sokszor megjárta a Juventus mert mérkőzésenként egy de legfeljebb két gólt mindig kap . Aztán ott van még Cacarest aki hiányzik majd eltiltás miatt vagy éppen Camoranesi aki a középpályások közül a legjobb az olasz bajnokságban valamint Sissoko Afrika kupás szereplése miatt nem lehet pályán ,elől pedig támadórészről akik gólt lőnének Iaquinta valamint Trezeguet nem szerepel ma a csapatból, őket talán majd a kevés szerephez jutó Del Piero fogja pótolni, aki szerintem nem okoz nagy gondot a Milának. Akiknél csak Massimo Oddo és Sedorff fog hiányozni , Pato talán játszik majd de ha mégse Boriello és a régi új igazolással Beckham és a jó formába lendülő Ronival biztos eredményesek lesznek a vendégek ,én az ők sikerüket várom .

2010. január 9., szombat
Fiorentina -Bari
Olasz Serie A
Tipp: Fiorentina
A déliekre újabb nehéz mérkőzés vár hiszen eddig a Serie As pályafutásuk alatt azon a 18on "meccsen" abból is vendégként tekintve 8ból csak egyszer tudtak győztesen kijönni ez a siker Veronában eredményezett pontokat ez mellett négy alkalommal szereztek pontot és háromszor tértek haza eredménytelenül , reményeim szerint ez a kirándulásuk lesz a negyedik olyan mérkőzés melyen 0 pontosak maradt Giampiero Venturáék . a Fiorentina ellen szinte teljes kerettel érkezik két-három sérült játékosa van a csapatnak de van kiből pótolnia a hiányzókat . A hazaiaknál már annál nagyobb a hiányzók listája bár eddig is volt aki nem játszott Marchionni,Jovetics személyében, de most még bővült Gamberini, C. Zanetti valamint az eltiltott Comottoval a hiányzók névsora . De úgy vélem ezen játékosokon kívül is legyőzhetik a lilák a Barit hiszen saját otthonukban és közönségük előtt úgy vélem be kell húzni a mérkőzést Mutu is játszik már és van egy kimondottan jó formában játszó csatáruk Gilardino aki legutóbbi fordulóban szinte kis túlzással maga verte meg a Siena csapatát .

2010. január 8., péntek
AS Roma - AC Chievo Verona
tipp: 2,5 gól alatt
odds: 2,020
10bet
A Roma csapata nyolc mérkőzés óta veretlen , fordulóról fordulóra jobban játszik a fővárosi piros fehérek , egyébként látszik Ranieri munkásága a csapatnál hiszen minden mérkőzésen szinte betalálnak odahaza pedig nagyon jól szerepelnek . Az elmúlt négy hazai mérkőzésüket egyaránt megnyerték a Bologna , Bari , Lazio , Parma ellen, legutóbbi két mérkőzést pedig úgy nyerték hogy gólt se kaptak pedig a Lazio (a fővárosi rivális)és a Parma csapata se menetel rosszabbul az elmúlt fordulókban mégis nagyon magabiztosan legyőzte ellenfeleit . Ennek a mostani jó szereplésnek pedig elég jó a látszatja 5. hely idei legjobb teljesítményük ez a hazaiaknak és ezt csak fokozhatják tovább ha ismét sikereket érnek el ,valljuk meg a vendég Veronával szemben biztos sikerrel járnak ám azt azért le kell szögeznem biztos hogy nem könnyedén fogják begyűjteni a három pontot mert a Chievo csapat elégé jól szerepel a nagy csapatok ellen sokszor csak egy egységgel egy nullákkal marad alul , ebbe a kategóriába sorolandó a Roma is bár évek óta nem harcol a bajnoki elsőségért de azért beleszólása mindig van és a legjobb négy közé két évente befér .

Rouen - Roanne
(kosárlabda )Francia PRO A
2010 01. 09. 20.00
Tipp: kevesebb, mint 155,5 pont
Odds: 1,85
expekt
A Roanne jelenleg az 5.helyen a francia kosárlabda bajnokságban elég megnyugtató és jó helyzetben a csapat , ám a formájukat illetően ez már nem mondható el hogy nyugodtság lenne a csapat körül hiszen fordulók óta nyűglődnek nem jutnak egyről a kettőre sorra veszítik el meccseiket legutóbb idegenben igen nagy verésbe szaladtak a Nancy csapatától nagyon leléptették őket, több mint 30 pontot vertek rájuk ami nem igazán jellemző a Francia bajnokságban . Így ezt nézve valamint gyenge eredményeiket tekintve elég nyílt lesz a mérkőzés a Salle des Cotonniers a Roune otthonában ahol ugyanez az eredménytelen játék honol meccsről meccsre de itt még régebb óta ezért is utolsók a hazaiak tőlük amúgy se lehet sokat várni én pontokban se várok 70nél többet , talán ezt a teljesítmény a vendék kék fehérek se szárnyalják túl így 150-155 pont alatt maradnak a csapatok .

2010. január 7., csütörtök
Moeller Pardubice - BK Mlada Boleslav
cseh Extraliga
tipp: Pardubice
odds: 1.6
sportingbet
Nagyon egyértelmű számomra ez az összecsapás hisz mikor egy második helyezett otthon fogadja a 11.helyezettet nem lehet más a kimenetel mint hazai . A két csapatot forma alapján is meg lehet ítélni mert míg a vendég Mlada csapata vergődik és két mérkőzés óta nem nyeret előtte is csak otthon hozta meccsét Mouthfield ellen de ezt is úgy hogy hosszabbításban tudták maguk javára fordítani a találkozót (2-1) az előtt és után pedig tényleg csak kudarcok ami itt is vár a vörös fehérek otthonában a ČEZben itt legutóbb igencsak beleszaladtak Daniel Reedék ellen mert 4et kaptak ennyit most is fognak és ismét pont nélkül távoznak .

2010. január 6., szerda
Zalgiris Kaunas - Cibona Zagreb
Euroliga
tipp: Zalgiris
odds: 1.414
10bet
Zalgiris Kaunas új trénerrel kezdi meg az évet az Euróligában Ramunas Butautas lett az új kiválasztott hogy a csapatot minél jobban szerepeltesse az Euróliga további küzdelmeiben hiszen elég gyatrán ment az eddigi körökben a Litván bajnoknak lejátszott nyolc Euróligás meccsükön csak egyet nyertek meg a francia ASVEL ellen odahaza 71:52re az összes többit elvesztették nagy részben ez is közrejátszott hogy váltsanak edzőt a hazaiak . Tehát feladat a csapatot jól szerepeltetni tovább talán a bemutatkozása jól fog sikerülni hiszen a horvát csapat ellen amúgy is esélyesek a hazaiak Zágrádban az első meccsen elvesztették de most odahaza kicsit kozmetikázhatnak eddigi rossz szereplésükön és egy csöpnyit fellélegezhetnek majd . s

2010. január 5., kedd
Partizan v Lietuvos Rytas
Euroliga
tipp: 1
odds: 1.4
sportingbet
Két azonos mérleggel álló csapat küzdelmén most sok minden eldőlhet főleg mely csapat juthat tovább a legjobb 16ban ,mert nemsoká ugyanis véget érnek a csoport küzdelmek és a legjobb négy csapat csoportonként megy tovább . Ha most lenne vége akkor a litván csapat jutna mert ők a negyedikek jelenleg a B csoportban de mivel hogy még pár meccsig bírniuk kell a palánk alatt teljesen nyílt minden . Ezért természetesen máshogy is alakulhat mondjuk a hazaiak javára , ehhez nem kell mást tenniük mint megnyerni a meccset. Dusko Vujosevic csapata amúgy is otthon jó eredményekkel bír az Euróligában 4 mérkőzésből hármat megnyertek és csak egyet vesztettek el ez a mérleg jó és e meccs követően még jobb lesz .

Empoli - Sassulo
Olasz Seria B 2010 01. 05. 18:00
tipp: X
odds:3,10
betsson
Az Olasz Serie B meccsei nagyon nehezen szoknak eldőlni, ebben a fordulóban is lesznek ilyen mérkőzések mint például az Empoli Sassulo meccs . Ez a mérkőzés azért mert azonos mérleggel bírnak, másrészt pedig mert nehezen fognak betalál a kapukban . Amúgy se a sok gólról híres a másodosztályuk a bajnokságban az olaszoknak sokkal inkább az Xek miatt ,mert van hogy egy fordulóban 4 is pontosztozkodással ér véget ,úgy gondolom a mai is ilyen lehet. Tehát se erre se arra nem fog eldőlni . Egyébként is ritka az olyan összecsapás melyen egy jól helytálló vendég csapat mint a Sassulo vereséget szenvedjen ,tehát az Empoli csapata hiába rendelkezik hazai pályán jó eredményekkel kevés lenne a sikerhez . Amúgy is a játékforma alapján jobban teljesített az eltelt fordulókban Stefano Pioli csapata ,idegenben pedig hat mérkőzés óta veretlenek tehát elég stabilak ezért egy pontot biztos el csípnek a kékektől a Stadio Carlo Castellaniiben.

MHC Martin - MHk 32 L. Mikulas
szlovák Extraliga 2010 01.05. 17.00
tipp: 1
odds: 1,6
sportingbet
Nagyon nehéz mérkőzésekre számíthatnak ez évben is a Lipótszentmiklósiak helyzetük e szempontból nézve kilátástalan gyenge játékerőt képviselnek ,vendégként nem állják meg helyüket ,rendre sok gólt kapnak ráadásul a rájátszásba se fognak bekerülni alapszakasz végén. Mindjárt az új évben vendégként kezdik meg a 2010es évet és ahogy általában megint nem az ő csapatuk mely esélyes lehetne az összecsapáson hanem Dušan Gregor által dirigált HC Martin csapata. Nagyon egységes volt a decemberi hónapban a hazai csapat kétszer vesztettek meccset és négy alkalommal győztek ami elfogadható mérleg . Ellenben a vendég csapat négy vereséget szedett össze ugyanaz idő alatt, ezek közül kettőt játszottak házon kívül azokat vesztették el leg simában ,így érthető hogy miért is a várható hazai siker , de itt már korábban is rendre alul maradtak így nem fog csodaszámba menni vereségük.

2010. január 4., hétfő
Davos - SCL Tigers
Svájci NLA 2010 01. 05. 19:45
tipp: 1
odds: 1,4
expekt
A HC Davos az 5. helyen jelenleg a Svájci jégkorong bajnokságban pedig a csapat többre képes mint ahol áll , hiszen elég jó a kerete az ország jégkorong "csapat" válogatott oszlopos tagjai is itt koptatják botjukat mint Peter Guggisberg vagy Mathias Joggi . Tehát elégé hasznos tagok alkotják kék sárgák csapatát , ráadásul elégé eredményesek is ez mellett hiszen második legtöbb gólt elért csapatként van jegyezve a bajnokságot vezető Zürich mellett.A Davos csapata tehát elég jó és biztos vagyok benne hogy a Laguana csapatát könnyedén le fogják győzni , korábbi mérkőzéseiken is rendre jobb volt a hazai főleg a Vaillantban ahol játsszák meccseiket itt legutóbb 13-4 re győztek le a tigriseket, most az idei negyedik mérkőzésüket is megnyerik a 10. helyen álló vendégek ellen.

Panathinaikos - Asseco Prokom
tipp: Asseco Prokom +16,5
odds:1,88
expekt
Az Euroliga címvédője a Görög Panathinaikosra jelek szerint könnyű mérkőzés vár a D csoportban a nem túl acélosan teljesítő lengyel bajnok ellen ,mely csapat elégé visszaesett teljesítményt nyújt az előző évekhez képest de tud ez a csapat jobban is teljesíteni ahogy mostani évadban áll . Bár a Pana otthonában győzelmet biztos nem érnek el de akkora különbség biztosan nem lesz a csapatok közt amit meghatároztak . Tehát én a 16 pontot erősnek érzem még akkor is hogy ha tudom a görög csapat otthon rendesen megszórja ellenfeleit , na meg a csoportmeccsek végei következnek és itt mely csapat nincs az első négy közt mint a Prokom elégé el tudják száni magukat egy egy alkalommal és hajtósra veszik meccseiket és a vendégek ilyen helyzetben vannak nincsenek a továbbjutok közt így harcosra kell venniük az összecsapást még ha nem is ők az esélyesek.

2010. január 3., vasárnap
Metall. Magnitogorsk Neft. Niznekamsk
Orosz KHL 2010 01.04. 13.00
tipp: 1
odds: 1,5
expekt
Három mérkőzést rendeznek az Orosz jégkorong bajnokságban hétfőn ,ezek közül a legjobb és a legegyértelműbb a Magniták hazai sikere lehet amit odahaza érhetnek el a középmezőny elején szerénykedő Niznekamsk csapata ellen . Azért könnyen ha lehet így mondani mert Magnitogorski pályán alig volt csapat mely ellen tudott állni a hazai rohamoknak szám szerint csak négy az eddig megfordult 21csapatból így nézve pedig tehát semmi keresnibvalójuk nem lesz. A két csapat korábbi eredményeiket nézve sem lehet más az összecsapáson mint hazai még úgy is hogy jó néhány alap játékos hiányozni fog mint Szergej és Fedor Fedorov ,Kirill Bannikov, Evgeny Varlamov ettől eltekintve is Vitaly Atyushovék begyűjtik a győzelemért járó pontokat.

Red Bulls Salzburg -Alba Székesfehérvár
Osztrák EHL 2010 01.03. 18.00
tipp: 1
odds: 1,48
expekt
Egymás után jönnek a nagy rangadók az Alba Volán fehérvári jégkorong csapat számára , a Linz csapata után most a Salzburg otthonában látogatnak ,mely csapat otthonából nehéz lenne ponttal távozni mert igen jó formában játszanak Wilhelm Lanzék . Nagyon egységesek most a decembert közepe óta szinte csak nyernek , eddig senki se tudta megtörni lendületüket, ráadásul hazai jégen a Eisarenaban elég még biztosak ,legjobb eredményeiket itt érték el és a Salzburgiak és a leggólerősebb csapatként tartják számon az Erste Bank Eishockey Ligában (84találatt) hozzájuk közel csak a EV Vienna Capitals áll legközelebb eredményességben ,e tekintetben a Fehérváriak 4. a ligában ami igen örömteli hazai pályán ,viszont idegenben már nem olyan erősek a Fehérváriak itt csak a középmezőny annak is a végén állnak, ezt nézve pedig nem túl jó egy igen biztos hazaival szemben mely az alapszakasz első két helyére pályázik.

2010. január 2., szombat
Phoenix Hagen v Giessen46ers
Német BBL 2010 01. 02. 20 :00
tipp:1
odds:1,775
sportingbet
Két nagyon egy szinten mozgó csapat küzdelmével zárul a német bajnokság szombati záró napja . Ugyan az a győzelmi mérleggel állnak a csapatok 5-5tel ,csak a vereségeik száma különbözik vendégeknek van eggyel több, szám szerint 11 jó esettben és ahogy én várom akkor nem sokáig lesz ennyi mert a hazaiak győzelmével eggyel több lehet a Gissen csapatának így pedig 12re nőhet. Ami azt is jelenheti majd hogy mivel Phonixiek voltak egy hellyel lejeb még helyet is cserélhet a két csapat 15-14.helyre felléphetnek Ingo Freyerék és ezzel az idei évben saját pályájukon elérhetnek egy sajátos rekordot ami azt jelentheti hogy egymás után három meccset nyerhetnek Injoy-Halleban (Braunschweig és a Triert után legyőzhetik Gießen város csapatát).

Parma-Juventus
tipp:2
odds:2.420
10bet
Bizonyára nehezen fog eldőlni a mérkőzés hiszen a vendég Juventus csapata most nem a legpompásabb formában rúgja a bőrt, elég kritikus időszakon vannak túl ,vagy még bent , hiszem legutóbbi fordulókban se lábaltak ki a problémájukból ,kikaptak olyan csapatoktól akiket simán verni kellett volna Catania , Bari vagy éppen az Al Ittihad csapatát mellyel egy barátságos mérkőzést vívott a karácsonyi szünet alatt itt döntetlennel ért véget a mérkőzés , ez a meccs mondjuk lényegtelen de mégis azt mondom meg kellett volna vernie az Arab csapatot . Na de most már az új évben biztos megfogadták a Ciro Ferraraék hogy ebben az idényben olyan meccset nem fognak elveszíteni amin az övék az esélyesebb :D , persze ez kicsit túlzás ,de lássuk be hogy ha legalább azt a szintet el akarják érni mint tavaly ez esettben a második hely mindenképp tenni kell a csapatért ,össze kell rázni a keretet ,el kell hitetni velük lehetnek még jók és nyerhetnek olyan meccseket amiket nem várnának el . Most ebben a nehéz helyzetükben is hiszem hogy egy találattal jobbak lesznek a hazaiaknál ha nem is egy jó játékkal de szerencsével megnyerhetik a bajnoki mérkőzést.

2010. január 1., péntek
Linköpings HC Timra IK Red Eagles
Svédelitserien 2010 01. 02. 19.00
tipp:1
odds: 1.5
10bet
A linköpings csapata hétfőn nagyon meglepet otthon nem tudta legyőzni rendes játékidőn belül a Rögle csapatát ,csak a hosszabbításban annak is a végén tudták megszerezni as mindent eldöntő találatot. Most viszont ismét otthon és egy hasonló képességű csapat ellen de most már sima győzelmet várok ,amúgy is elvárható a Linköpingi siker hiszen sokkal jobbak. Az otthon mérlegük szerint pedig kiválóak ,a legjobb csapat svéd ligában ,az ellenfél nézve pedig a másik szemszögből a legrosszabb mert házon kívül eddig nem sok sikerben volt részük kudarcból annál inkább így természetesen a Magnus Johanssonék sikerét várom Cloetta Center pályán .

BG 74 Göttingen - Artland Dragons
Németország BBL 2010 01.02. 19:30
tipp:161,5 pont alatt
odds: 1.870
10bet
Két rájátszást érő helyen lévő csapat mérkőzésén nem valószínű hogy túlságosan sok pont pontot hozhat, legalábbis annyit nem amit én most megjátszanék . Hiszen a német kosár bajnokságban elég gyakran előfordul az ilyen él csapatok közt hogy kissé visszafogottan teljesítenek . Én úgy vélem hogy a kissé visszaesett formát mutató vendégek most amúgy se tudnának igazán jól szerepelni hiszen az elmúlt három meccs játék napján elégé kevés pontot hoztak a tőlük megszokottól: 70-75 közt értékesítettek . Ezért most a Göttingen otthonában sem lesznek sokkal eredményesebb ráadásul amúgy is jobb a hazai lila csapat mely sokkal jobb helyzetben fogadhatja a sárkányokat , véleményem szerint a két csapat közt max 5-6 pont különbség lesz tehát én oly 80 pont körül teszem a hazaiak eredményességét és ez bőven bent lesz a megadott határértékben .

Chievo-Inter
tipp:2
odds: 1,7
Bwin
A legutóbbi fordulókat nézve a Veronai csapat semmivel sem rosszabb a listavezető Interrel szemben ,sőt ha az egész eddigi szezont nézzük igen jól szereplenek a sárga kékek . Olyan mérkőzéseket nyertek meg a Veronaiak amiket az ember úgy gondolná simán elveszíthetik ,ilyen volt a Fiorentina és a Genoai hazai meccse a csapatnak valamint idegenben Cagliari vagy a Livornoi mérkőzése ehejett simán hozta Di Carlo fiai a meccseket. Bár én megint azt várom hogy kikapjanak , ezt mondjuk legbelül nem akarom mert nagyon bírom a Chievot mert ez a kis csapat nagyon lelkesen és akaratosan tudd játszani ha kell . De be kel látni hogy az Inter magasabban jegyzett csapat Olasz földön, most az egész mezőny nézve a legjobb csapat az AC Milan és a Juventus is kevésbé jó most, nem tudnak annyira egyenletesen teljesíteni mint a Milánói kék feketék . Mert Mourinho "Portugál tréner" nagyszerű érzékel állítja össze csapatát meccsenként (bár a keret adott hogy jól keverje a lapokat). Bizonyára most is megtalálja majd azt az összetételt mely eredményesebb lehet a hazainál. Bár a korábbi meccseiken nem volt gondjuk a veronaiakkal szemben úgy vélem most sem lesz és Zanettiék ahogy eddig is megnyerik a Bentegodiban rendezett bajnoki mérkőzést.

Olimpia Ljubljana - HK Acroni Jesenice
Osztrák EHL 2010 01.01. 18.00
tipp: 5,5gól fölött
odds: 1,55
betsson
Mindjárt az újév napján jégkorong bajnokit rendeznek Ausztriában akad ahol egyértelmű sikereket lehet várni de lesz olyan ahol igencsak meg kell küzdeniük a csapatoknak egymás ellen ,ilyen lesz a szlovén Ljubljana és az Osztrák Jesenice mérkőzése. Egyébként a két csapat teljesítményét nézve nem is várható hogy könnyen eldőljön a mérkőzés hiszen a két leggyengébb csapat játszik egymás ellen a vendégek az utolsók a hazaiak pedig egyel előttük állnak. Ez idényt tekintve pedig ez lesz a negyedik mérkőzésük ,kétszer a Ljubljana nyert egyszer pedig a Jesenica .Mindhárom mérkőzésen elég sok gól esett ,legutóbbin 15 előtte való kettőn pedig 7 és 12 ,tehát elégé jó kis hangulatú meccseket játszottak , úgy gondolom most se lesz másképp ismét játszanak egy elég gólzáporos hoki meccset.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)